Talán itt volna alkalmunk azt a kérdést megvizsgálni, milyen befolyása is van a nemeknek a tudományos vagy a feltalálóképességre.
Mindenekelőtt megállapithatjuk, hogy a teremtő tehetségek majdnem kizárólag a férfinemhez tartoznak. A kis számu asszonyi tudós közül alig van olyan, akinek határozott teremtőtehetsége volna. A tudomány és a technika uj utjait majdnem kizárólag férfiak fedezték fel és járták be; a nőknek azután kijutott néha a kiegyenlités, simitás és csiszolgatás munkájából, ennél többre azonban nem igen vitték.
Ezzel a kétségtelen ténynyel szemben azt szokás felhozni, hogy a nőknek sohasem volt alkalmuk tudományos kiképzésre; ez a kifogás azonban a történelmi kritika előtt nem tarthatja magát. Mindig voltak egyes nők, akik a férfi tudományos munkájában részt vettek és a férfiak nem akadályozták meg őket abban, hogy annyit segitsenek, amennyit akarnak és tudnak. Ha tehát a nőt a társadalmi életben hathatós tényező sohasem terelte is a tudományok felé, mégis az a tény, hogy minden időben voltak tudományosan felszerelt asszonyok, bizonyságul szolgál, hogy legyőzhetlen akadályok nem tornyosultak elébük. Midőn tiz év előtt – a közóhajnak megfelelőleg – a német egyetemek a nők számára is hozzáférhetőkké váltak, az asszonyi tudományosság különösen gazdag termésére számithattunk. Ez a fejlődés azonban nem állott be; sőt az az impresszióm, hogy a jelenlegi eredményekből a nők javára kisebb törtrész esik, mint ahogy a két nembeli számarányokból következtetni lehetne.
A másik ellenvetés: az évezredeken át való kiválasztódás folytán a tudományos munka szervei a nőknél visszafejlődtek és igy megfelelő változás csak több nemzedék leperdülése után lesz észlelhető. Ezt a feltevést magában véve nem lehet megczáfolni, mert sem mellette, sem ellene bizonyiték mindaddig nincs, mig ezek a nemzedékek el nem tüntek. De ez az ellenvetés kifejezetten azt tételezi fel, hogy a tudományos képesség hiánya ez idő szerint nembeli sajátosság, akár szerzett, akár eredeti legyen is s nem tudom, vajjon ez a következtetés megfelel-e ellenfeleink intenczióinak?
Ezzel kapcsolatosan mérlegelendő, vajjon egyáltalán: a tudományos munka késői terméke-e az emberi fejlődésnek s igy szorosan az utolsó évezredekhez tartozik-e?
Mindenképpen szerzett tulajdonságról volna tehát szó, amely a kutatóknál különös mértékben van kifejlődve. E szerint kézenfekvő lenne ez a feltevés, hogy ez ujszerü képességből a férfinem oly tulnyomó mértékben részesedett, hogy jellegzetes nemi sajátosságukká vált. Személyes tapasztalataim arra vallanak, hogy a leányoknak a hajlam és érdeklődés szabad kifejthetése esetén sem kedvükre való az elvont tudományok megismerése, még akkor sem, ha testvéreiknél ily irányu érdeklődés jeleit közvetlenül észlelhetik. A mai regényirodalomban is, amelyben a férfi-hivatásokat üző leányoknak oly jelentős szerep jut, az irónők (nyilvánvaló okoknál fogva itt csakis asszony-irók nyilatkozhatnak szakszerüen) rendszerint csakis valami külső okkal indokolják a nőknek tudományos munkához való eltérülését és sohasem a tudományos szellemi tevékenységért való közvetlen lelkesedéssel. Ez a tapasztalat is igazolja ama feltevést, hogy a hajlandóság és képesség az elvont szellemi munkához a férfiaknál annyira ki van fejlődve, hogy tényleg eredeti vagy szerzett nemi sajátosságnak tekinthető.