Gyakorlati alkalmazások.

E fejtegetéseink olyan végkövetkeztetésekhez vezetnek, amelyekre ezuttal csak utalhatunk. Megmutatják az utat a már égetővé vált iskolai reform felé, olyan formában, hogy a nyelvtanitás nagy mértékben korlátozódik. Ha a „nyelvek és művészeteknek“ az egyetemen való szerepüket a rajz, torna, lovaglás és vivás után szembe állitjuk a középiskoláéval, alig érthető meg, hogy ez a kontraszt az illető tényezőknek még mindig nem ötlött a szemébe. Egy másik önkénytelen megállapitás: ma a középiskolai oktatás néhány évvel tovább tart, mint kellene, miután olyan korban is lenyügözi a diákokat, amikor a legnagyobb mértékben ártalmas, sőt gyakran végzetes az önálló szellemi fejlődésre. Láttuk, hogy Liebig 16 éves korában ment az egyetemre, 17½ éves korában Párisba; Helmholtz 16½, Mayer pedig 17 éves korában került az egyetemre, vagyis olyan időben, amelyben manapság szerencsétlen fiatalságunk még a középiskola padjaiban görnyed. A mai iskolai rendszer átka: a gimnáziumi évek indokolatlan kitolása, a nyilvánosságot eddig még alig foglalkoztatta, bár az egyéni fejlődés legszebb két-három éve elvész általuk. Miért nem zárul le nálunk az iskolai oktatás természetszerüleg az önkéntesi szolgálat jogosultságával? Az ebből származható előny olyan sokoldalu, hogy ehelyütt nem terjeszkedhetek ki bővebben reá.