Emlitettük a kiváló emberek általános jellemző vonását: a koraérettséget. Egyértelmüleg olyan példák vannak előttünk, amelyek e kiváló férfiak meglepő ifjukori próbálkozásairól szólnak, s hajlandó volnék ezt a jelenséget általánosnak és szükségszerünek, vagyis a körülmények által meghatározottnak tekinteni. Habár azt hiszem, hogy a korai érettség nem a teremtőképesség szekunder következménye, hanem primér tulajdonság, amelynek meglététől a későbbi alkotások függnek. Arról is meggyőződhetünk t. i., hogy maguk a nagy, kiemelkedő eredmények szintén a fiatalkori évekre esnek. Az energiaelmélet multszázadbeli megteremtői: Mayer, Helmholtz, Joule, Clausius, William Thomson és Carnot közül egyik sem volt 28 évesnél több, amikor alapvető munkája megjelent, ha pedig a nyilvánosságrahozatal szükségszerü elhuzódását leszámitjuk, a 25-ik életév volna a legteljesebb virágzás kora. Azoknál pedig, akik csak egyetlenegy művet hoztak világra, ez az egy mindig fiatalkori alkotás volt, másoknál pedig, akik munkaképességüket meg is tudták őrizni, későbbi eredményeik messze elmaradnak. Ez a ténymegállapitás is messzemenő következtetésekre nyujt alkalmat, amelyek közül elsősorban a lélektaniakkal akarunk foglalkozni.
Meggyőződtünk arról, hogy a felfedező legfontosabb sajátsága a gondolkodás és cselekvés független voltában található; szükséges még a kritikai érzék megfelelő mértéke, amely a helyes lehetőségeket a temérdek kinálkozó közül kiválasztja. A bátor fellépés általános tulajdonsága minden fiatalembernek, viszont az elmeél már előrehaladottabb szellemi fejlődés terméke és az öregkorig fokozódni szokott. A legkiválóbb alkotás tehát olyan időre esik, amikor a bátorság még nem csökkent meg lényegesen, a kritikai érzék ellenben már elegendően kialakult. Ebből is láthatjuk, hogy milyen fontos az utóbbi tulajdonság korai megérése, hogy a végső szellemi erőfeszitésnél megtehesse a maga szolgálatait. A koraérettséget épp ezért tartom a kutató szellem előfeltételének, nem pedig következményének.
Az iskola problémájára vonatkozólag alkalmazható következtetések ugyanabban az irányban keresendők, mint az önállóság követelményei: a fiatal szellemnek az önálló kifejlődés lehetőségét a lehető legkorábban meg kell adni. Ez a czél a mai középiskolai keretekben, amelyeket a „klasszikus“ és „harmonikus“ nevelés jeligéje zár be, egyelőre kivihetetlen. A porosz közoktatásügyi miniszterium csak a legujabb időben kibocsátott rendeleteivel árulja el azt a belátást, hogy az eddigi irányzat teljességgel elhibázott. Az eredeti és alkotó gondolat értéke oly rendkivüli, hogy az oktatást legalább is annyira módositani kell, hogy az ilyen gondolatokat meg nem fojthassa. Eddig az a gyilkos elv uralkodott, hogy kivételes szolgáltatásokra a többiek kárán nincs szükség. Igaz, hogy a szigor nem volt következetes és a kiváló nyelvtehetségeknek elnézték matematikai és természettudományi fogyatékosságait, viszont azonban nem, aminthogy egész iskolapolitikánk is fejetetejére van állitva. Mihelyt valamely területen szokatlan virágok feslenek, ápolni is kell őket, megbecsülni és a kivirágzás teljes szabadságát is biztositani. Az „egyoldaluság“ félelme a nyelvnek elhanyagolása esetén, csak szokásos előnybehelyezésük megnyilvánulása; hiszen a nyelvismeretekben való egyoldaluságot nemcsak szivesen látják, hanem bizonyos elégtétellel is hivatkoznak reá. Az egyes tárgyakban való kivételes sikerek ezerszer értékesebbek és becsületesebbek, mint az összes szakokban való egyforma jó eredmény, amely kétségtelen bizonyossággal a közepes tanulót jellemzi. Amilyen gyakori a rossz bizonyitvány a jövendő nagy embereinél, épp annyira csodálkozhat a tanitó is, hogy kitünő diákjai az életben semmire sem viszik, ami pedig szempontunk szerint magától értetődő.
Meggondolásaink gyakorlati kivitelét ugy képzelem el, hogy minden tanitó törekvésének arra kell irányulnia, hogy tanitványai köréből emeljen ki egy párat, akikkel ő s akik vele teljesen azonositják magukat. Őket azután fejlessze olyan egyoldalulag, ahogy csak lehet s ne törődjék vele, ha más mezőkön kevésre viszik. Felesleges talán bizonyitanom, milyen lelki kielégülést szerezhetnének ugy a tanárok, mint a tanulók és termelőképességük milyen hatványozottan érvényesülne. Meg kell jegyeznem, hogy a középiskola gyakorlati rendszerét többévi tanári tevékenységemből ismerem, természetesen teljes egyéni szabadság mellett, s igy hangsulyoznom lehet, hogy személyes tapasztalatok nyomán mondok itéletet.