Foglalkoznunk kell még itt avval a ténynyel, hogy az emberihez nagyrészt hasonló állati szervezet a nyers energiáknak hasonló czélszerű átalakítását végzi. Ez kétségkívül igaz. A különbség mindössze az, hogy az állatok a fajt csak fenntartani, az emberek pedig fejleszteni is tudják. Ha az ember nem lép közbe, akkor az állat évszázadokig és évezredekig változatlanul ugyanazon a fokon marad és az egymásután következő nemzedékek egy folyton ismétlődő kört futnak be. Csak az ember tudja a maga faját nemzedékről-nemzedékre átalakitani, természetesen népek és törzsek szerint igen különböző mértékben. S e változás lényegét kizárólag csak mindig több és több nyers energiának felhasználásában és ezeknek az energiáknak mindig magasabb gazdasági együtthatóval való czélszerű átformálásában találjuk meg. Ezt a fejlődést ma még nem az egész emberiség egységesen, hanem bizonyos, egyes népek és ezeken belül ismét egyes személyek tevékenysége eszközli. Ezek az emberek a feltalálók és felfedezők.
Látjuk tehát, hogy az emberi nem legfontosabb osztályával van dolgunk. Ezekben az emberekben érte el legfőbb kifejlettségét egy sajátosan emberi vonás: a haladásra való képesség. Ez a megismerés érzésbelileg csaknem általános; az emberiség hivatott vezéreit tiszteli azokban, a kik friss energiákat szabadítottak fel számára vagy a meglévők tökéletesebb értékesíthetésére mutattak rá, példaképeit látja bennük, a kiket mindenki nyomon szeretne követni és akikhez hasonlónak kivánja a szülő gyermekét. Életükről és működésükről irott és iratlan legendák szállnak szerte és szállnak tovább nemzedékről-nemzedékre; mindenki érzi, hogy az ő útjuk és cselekvésük ismerete egyéni kiválóságuknak általánosulására vezethet. Ezeknek a komoly legendáknak azonban csak akkor van igazi hasznuk, ha tudományos jellegűek, azaz az általánosra és ismétlődőre épülnek. A tudomány bajnokai azonban eddig nem igen vállalkoztak erre a feladatra. A tartozó kegyelet megsértésének vélték a tudomány hőseinek közelebbi analizálását. „Du gleichst dem Geist, den du begreifst, nicht mir“ – úgy látszott, mintha evvel menydörögné le minden nagy ember azt a kisebbet, a ki ilyen méltatással kisérletezik.
És ezt a feladatot mégis meg kell próbálni és meg kell valósítani. Láttuk, hogy ezek a nagyságok nem ütnek el feltünően a többi embertől, sőt az ő legtipikusabb kifejezőik. Nyugodtan feltételezhetjük tehát, hogy általános emberi tulajdonságokat fogunk náluk találni, éppen csak bizonyos felfokozottságban. És ez a meggondolás lesz egyúttal vezetőnk a vizsgálat alá veendő részletkérdések megértésénél.