Eddig a felfedezésről és feltalálásról, mint két különböző szellemi tevékenységről volt szó s ezért helyénvaló lesz, ha ezt a különbséget röviden szóvá teszszük. Az eltérést abban a tényben látom, hogy a felfedezésnél ismeretlen körülmények kikutatásáról, a feltalálásnál pedig ismert viszonylatoknak uj célra való alkalmazásáról lehet beszélni. A felfedezőnek tehát munkája közben állandóan azt kell kérdeznie önmagától: uj az, amit éppen szemlélek? – a feltaláló ellenben két kérdés közt válogathat: hogyan használhatom fel ezt a bizonyos dolgot? vagy: hogy oldhatom meg ezt a meghatározott feladatot? Hogy a két kérdés közül melyiket veti fel, attól függ, hogy kevésbbé ismert vagy uj dologhoz van-e köze avagy inkább a megoldandó probléma vet fel valami ujat.
Természetesen mindkét águ tevékenység sokszor összebonyolódik egymással. A kutatónak munkája közben gyakran kell találmányokat csinálnia, hogy a kikutatandó uj valamit lehetőleg kedvező feltételek mellett vizsgálhassa meg. Épp igy: a feltaláló is gyakran van abban a helyzetben, hogy ismeretlen dolgokat lásson, ha adott feladatát uj eszközökkel akarja megvalósitani. Még eladdig ismeretlen körülmények előállitása és lebirása: ez a cél mindkét esetben, csak a tudósnak ez uj viszonylatokkal szemben való álláspontja lényegesen különböző. Ennélfogva: végeredményben a tudatos érdeklődés mértékétől fog függni, hogy a hivatott tudós saját tapasztalataival szemben milyen vonatkozásba kerül. Itt aktuális azután a tudományos tevékenységnek egy sulyos akadálya minden országban, ahol a tudomány sokáig aludt s ahol külső erők sem mozgatják meg. Ilyen viszonyok vannak most Spanyolországban; ósdi, egyoldalu életfelfogás divik, amely nemcsak hogy nem ismeri a tudományos ideálokat, hanem egyszerüen elutasitja őket s épp ezért hiányzik a kétségtelenül lappangó kutatók szükségszerü kibontakozása; viszont kétségtelen, hogy amennyiben valamely okból a tudományos ideálok erőre kapnak, egész csomó tehetséges tudós fog itt is kivirágozni.
Ilyen hirtelen fejlődésnek legfelötlőbb példáját Francciaországban látjuk a tizennyolcadik század végén a mathematika és természettudományok terén. A forradalom és a belőle származó következések: a köztársaságnak az ósdi Európa ellen való megvédése, az oktatás és a technika ujjászervezése és az általános müveltség és haladás terjesztése, – tudós, főleg természettudománynyal foglalkozó egyéniségek iránt váratlan és nagyszabásu keresletre vezettek és ez a szükséglet tényleg egész sereg ragyogó tudóst és kutatót dobott a felszinre, akikre Franciaország épp oly büszke lehetett, mint politikai vivmányaira. Nehéz volna elfogadni, hogy ez az időköz, éppen rendkivüli mozgalmasságánál fogva, rendkivüli emberek születését előmozdithatta volna, mert e kiváló férfiak születési időpontja még a politikailag és gazdaságilag alacsonyrendü királyságra esik és az első forradalmi mozgalom hatása alatt született nemzedék később semmiféle kimagasló jellegzetességet nem mutat fel. Sokkal kézenfekvőbb, hogy az átlagos nyersanyagról van itt is szó, amelyből alkalmas körülmények közt a nagy emberek mindig kiválnak és ezt a nyersanyagot csak az egyszerre beállott fejlődési lehetőség izgatta a francia forradalom után is gazdagabb termésre.